Február elején indul az ismeretterjesztő előadássorozat

Az Arcus Környezetvédő Egyesület fennállása óta rendszeresen szervez a folyó év elején ismeretterjesztő előadássorozatot. Ez már több éve párhuzamosan folyik a Topolyai Téli Esték elnevezésű rendezvénnyel, melynek főszervezője a topolyai Művelődési Ház.

Topolyai Téli Esték (Photo: Sihelnik József)

Topolyai Téli Esték (Photo: Sihelnik József)

A szervezők kiemelkedő hazai és külföldi előadókat, szakembereket kérnek fel, hogy számoljanak be a környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos aktuális problémákról, illetve szóljanak az egészséges életmód fontosságáról. A témák között szerepelnek továbbá a természettudományok, a társadalomtudományok, a művészetek és az egészségvédelem is. A nyolc előadásból álló sorozat idén február 6-a és március 27-e között kerül megtartásra. A helyszín változatlan, továbbra is a Művelődési Ház kiállítótermében várjuk az érdeklődő közönséget, minden kedden, 18 órai kezdettel.

Program:

1. 2018. február 6. – Nagy Tibor: Mátyás és a déli végek

2. 2018. február 13. – Szabados Klára: Tájvédelem és tájértékek

3. 2018. február 20. – Takács Rajmund: Sorsunk nagyító alatt – társadalomtörténeti gondolatok

4. 2018. február 27. – Dr. Gallé Róbert: Nyolc lábbal a földön – érdekességek a pókokról

5. 2018. március 6. – Makra Péter: Közel fél éves mérnöki munka 3800 méteres magasságban, egy nyugat-himalájai lámakolostorban

6. 2018. március 13. – Sihelnik József: Eltűnni csendben – a fajkihalás okai

7. 2018. március 20. – G. Nagy Lilla Imola: Délvidék titkai (könyvbemutató)

8. 2018. március 27. – Vinkó Tamás: Miért éri meg befektetni a természeti tőkébe? – Természetvédelemről kicsit másképp

Szóljon hozzá!