ÖKO-CAMP 2017

Az Arcus Környezetvédő Egyesület idén is megszervezi (immáron 27. alkalommal) a már hagyományos természettudományos ismeretterjesztő, környezet- és természetvédelmi oktatótáborát 2017. július 23-a és 30-a között Topolyán, a Topolyai-tó partján, az egykori Kiss Lajos kastély mellett.

– Az eddigi évekhez hasonlóan elsősorban az általános és középiskolás fiatalokat várjuk.

– Az elszállásolás saját vagy egyesületünk által biztosított sátrakban történik!

A fiatal résztvevők a már jól bevált módszer szerinti programokon vehetnek részt, mely magába foglalja az általános iskolás biológia és kémia tananyag kiegészítését, alapvető növény- és állatismeret elsajátítását, valamint az általános ökológia és természetvédelem ismertetését. Ezen felül, naponta neves vajdasági szakemberek előadásait hallgathatják a táborlakók. A munka az előző évekhez hasonlóan különböző szakcsoportokban zajlik.

A szakcsoportok munkájáról röviden:

Madarász (Ornitológiai) csoport – a helyi madárvilágot mutatja be, közben a madárhatározás fontos tudnivalóit ismerteti. Továbbá, folyamatosan zajlik a madarak tudományos célú gyűrűzése is, melynek során kézközelből láthatók egyes fajok.

Kétéltűek és hüllők (Herpetológiai) csoport – a tópartot járva bemutatásra kerül vidékünk herpetofaunája, és a leggyakoribb fajokat kézből is megnézhetik a csoport tagjai. Ezen kívül, általánosságban ismerteti e fajok gyakorlati védelmét és annak fontosságát.

Rovartani (Entomológiai) csoport – a rovarok főbb csoportjainak és jellegzetes fajainak bemutatását, valamint ezen élőlények fontosságát és védelmét igyekszik ismertetni.

Póktani (Arachnológiai) csoport – a helyi pókfaunát, illetve a vidékünkön zajló pókkutatás módszereit és eredményeit mutatja be, továbbá felhívja a figyelmet a pókok jelentőségére.

Növénytani (Botanikai) csoport – vidékünk növényvilágát mutatja be, miközben alapvető növényismeretet biztosít mindenki számára.

Környezettudományi csoport – látványos kísérletek és izgalmas mintagyűjtések mellett, az általános környezetvédelmi problémák ismertetését célozza meg a középiskolás korosztály számára.

– A jókedv és szórakozás garantált, egy kis tanulással fűszerezve!

A részvételi díj 40 eurónak megfelelő dinárérték!

Jelentkezési határidő: 2017. július 16-a.

Amennyiben többet szeretnél megtudni táborunkról, hívd a +381-64-948-65-85-ös vagy a +381-64-819-52-14-es telefonszámok valamelyikét, esetleg írj e-mailt egyesületünk címére.

Ha kedvet kaptál a táborozáshoz, jelentkezz online felületünkön keresztül, vagy küldd vissza az alább letölthető jelentkezési lapot postai úton!

Jelentkezés a táborba:

ONLINE JELENTKEZÉSI LAP KITÖLTÉSE

A tábor helyszínének pontos koordinátái:

N 45°50´05.6˝; E019°37´24.1˝ (fok, perc, másodperc)

N 45.83488°; E019.62337° (decimális fokrendszer)

Letölthető mellékletek:

Jelentkezési lap 2017 (.doc)

Mit hozz magaddal a táborba (.pdf)


F ő t á m o g a t ó k

Pokrajinski sekretarijat za obrazovanje, propise, upravu i nacionalne manjine – nacionalne zajednice

Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság

—–

Opštinska uprava Bačka Topola

Topolya Község Önkormányzata

—–

—–

Mesna zajednica Bačka Topola

Topolya Helyi Közösség

M é d i a t á m o g a t ó k

—–

Szóljon hozzá!