Ornitológiai Szakcsoport

Széncinege mesterséges odúban (Photo: Sihelnik József)

Széncinege mesterséges odúban (Photo: Sihelnik József)

Az Arcus Környezetvédő Egyesület tagsága már a kezdetekkor szépen gyarapodott, így a régi és új tagok közül egyre többen kerültek ki azok, kik elsősorban a madarak iránt érdeklődtek. Ennek hatására az egyesületen belül 1997-ben, első szakmai jellegű csoportként megalakult az Ornitológiai Szakcsoport. Az Arcus tagjai közül bárki szabadon csatlakozhatott a szakcsoport munkájához, mely többek között szervezett madármegfigyelő túrákat, megszervezte a téli madáretetést a topolyai városi parkban, illetve mesterséges odúkat is készítettek az odúlakó madarak számára a madárbarátok. Ekkor vette kezdetét a rendszeres madártani adatgyűjtés Topolya és környékéről, valamint kisebb-nagyobb rendszerességgel a tudományos célú madárgyűrűzés is. Ez utóbbi az egyesület nyári táboraiban, az ÖKO-CAMP táborokban volt a legintenzívebb. A szakcsoport tagjai több éven keresztül, rendszeresen megtartották a folyó év decemberében az úgynevezett Madárkarácsonyt, mely elsősorban a fiatalok szemléletformálását volt hivatott előmozdítani.

Mesterséges fészekodú villanyoszlopon (Photo: Ali Hermina)

Mesterséges fészekodú villanyoszlopon (Photo: Ali Hermina)

A komolyabb munkának köszönhetően 2004 decemberében egy hatnapos ornitológiai kiállítás keretében ismerkedhettek meg a topolyaiak vidékünk madárvilágával. Ezzel párhuzamosan egy nagyobb projektum hozadékaként, közel száz mesterséges fészekodú készíttetésére nyílt lehetőség. Ezek a következő év tavaszán kerültek kihelyezésre a Topolyán és környékén található nagyobb kiterjedésű fás területekbe. Az akkor kihelyezett odúkat, illetve az azóta több százra nőtt mesterséges odúállományt folyamatosan karbantartják és ellenőrzik a szakcsoport tagjai. Igazán nagy lendületet akkor vett az Ornitológiai Szakcsoport munkája, mikor 2008-ban két komolyabb madártani és madárvédelmi programot indított útjára. Ezeknek köszönhetően az Arcus Környezetvédő Egyesület, egyben a szakcsoport tevékenysége kiterjedt Topolya és Kishegyes községek teljes területére. A következő két évben, 2009-ben és 2010-ben már négynapos Madárgyűrűző és Vonuláskutató Tábort is szerveztek a Topolyai-tó partján. Ezen kívül rendszeresen, minden tavasszal megrendezésre kerül a nagyközönség számára a Fülemülék éjszakája elnevezésű esti túra, illetve a nagy érdeklődésnek örvendő Európai Madármegfigyelő Napok megszervezése Topolyán is, minden év októberének első hétvégéjén.

A napjainkra már meghatározó szereppel bíró szakcsoport munkája szerves részévé vált az egyesület évi tevékenységének.

Az Ornitológiai Szakcsoporton belül működő madártani és madárvédelmi programok:

Gyöngybagolyvédelmi Program

Madárgyűrűző és Vonuláskutató Program