A szalakóta egy feltűnően élénk színezetű, könnyen megfigyelhető madár. Feje, nyaka és alsóteste csillogó zöldeskék, válla és háta vörösbarna, a kis szárnyfedők, a farcsík és a felső farokfedők sötétkékek, míg kézevezői, akárcsak csőre, fekete, lábai pedig sárgák. Elsősorban fákkal tarkított síkvidéki réteken és legelőkön él. Többnyire magányosan álló öreg fák odvaiban évente egy alkalommal költ, május és július között. Táplálékát főleg nagytestű rovarok alkotják, de időnként kisebb termetű gerinceseket is zsákmányol. A szalakóta hosszútávú vonuló, nyár végén, kora ősszel vonul el. A telet Dél- és Kelet-Afrikában tölti.
Egész Európában küzd a fennmaradásért, mivel korábbi élőhelyeinek nagy részét az ember átformálta, vagy teljesen tönkretette. Az utóbbi évtizedekben állománya teljes elterjedési területén drasztikusan csökkent. Vajdaságban az ezredforduló táján 10 pár alá esett a számuk, melyek jelentős része Észak-Vajdaságban költött. Topolya község területén feltehetően közel ötven éven keresztül nem volt jelen költő fajként.
A még meglévő állomány védelme, valamint növelése érdekében a szabadkai Riparia Természetbarátok Egyesületének szakemberei 2003-ban dolgozták ki és indították útjára a szalakótavédelmi programot. A védelmi tevékenység eredménye nem maradt el, a mesterséges odúk, alkalmas élőhelyeken történő kihelyezésének köszönhetően Vajdaság északi részén jelentősen nőtt az állomány. Az első tíz év sikerein felbuzdulva 2013-ban több vajdasági civil szervezet is csatlakozott a programhoz, melyek saját működési területükön végzik a szalakóta védelmét, együttműködve a többiekkel. Az Arcus Környezetvédő Egyesület is ekkor csatlakozott a csapathoz, majd szakembereinek és önkénteseinek bevonásával megkezdődött a Közép-Bácskában található, szalakóta számára alkalmas élőhelyek felmérése, illetve mesterséges odúk kihelyezése. Az aktív védelmi tevékenységnek köszönhetően összességében odáig jutott a program, hogy napjainkra több mint 250 pár szalakóta van Vajdaságban, valamint Észak-Szerbiában megjelent költő fajként.
Községünkben több alkalmas helyre is kerültek odúk a szalakóták számára, többek között Nagyvölgyre, mely egykoron egy virágzó kis falu volt a Csík-ér partján, mára azonban teljesen elnéptelenedett. Az itt fennmaradt gyepsávok kiváló táplálkozóhelyet jelentenek a szalakótának, így az odúk kihelyezését követően viszonylag hamar, 2017-ben történt meg az első, újbóli költés Topolya község területén. Ekkor mindössze egyetlen fióka repült ki sikeresen, ám ezzel a szalakóta tartósan megtelepedett vidékünkön, hiszen ide minden évben visszatér 1-2 pár. A 2018-as esztendőben két pár kezdett költésbe Nagyvölgyön, illetve további egy Zentagunaras, és szintén egy Topolya határában. Ebben az évben azonban csak négy fióka repült ki eredményesen a négy pártól. 2019-ben ismét Nagyvölgyön volt az egyetlen költő pár, melyeknek három fiókája repült ki sikeresen. Mint minden fióka, ők is kaptak alumínium jelölőgyűrűt, illetve a két idősebb színes gyűrűt. Ezt követően a középső, közel hét hónap elteltével megdöntötte a faj hazai távolsági rekordját. 2020. március elején érkezett az információt, hogy Namíbiában a La Paloma farmon, Otjiwarongo közelében legyengülve találtak rá. Ennek megfelelően tehát 7386 kilométert tett meg őszi vándorlása során. Volker Dickhoff farmer igen rossz állapotban bukkant rá, ezért egy helyi állatmenhelyre vitte. Az ott dolgozó szakemberek gondjaikba vették, és értesítették a Belgrádi Természettudományi Múzeumot. A szakszerű ellátásnak köszönhetően felerősödött, majd 2020. március 17-én szabadon engedték. Elképzelhető, hogy visszatért a területre, hiszen az elmúlt évben már Nagyvölgy mellett Pobeda határában, valamint a Gunarashoz közeli Bogarason is megjelent egy-egy pár. Tavaly összességében négy pár kezdett költésbe, ám csak kettő tudott eredményesen, nyolc fiókát felnevelni.
Bízunk benne, hogy a napokban érkező szalakóták visszatérnek az előző években használt odúikhoz, melyeken kívül a tavaly ősszel és idén koratavasszal kihelyezett új mesterséges odúk is várják őket.