A Topolyai-tó környékének és a Krivaja patak völgyeinek élővilágával már az 1990-es években számos kutató foglalkozott. Az első részletes és átfogó felméréseket a botanika területén Dr. Bózsa Pál, az Újvidéki Egyetem tanára, több éven át rendszeresen végezte. Az adatgyűjtésben aktívan segítették munkáját az Arcus Környezetvédő Egyesület Botanikai Szakcsoportjának tagjai. Ezen felmérések hozadékaként számos publikáció látott napvilágot, illetve e vizsgálatok eredményeként a jelenlegi Topolya Völgyei Természeti Park területéről 27 Vörös Listás növényfaj került elő. Az évek során a különböző növénytani kutatások szinte folyamatosak voltak, valamint napjainkban is zajlanak. Ugyancsak ezekben az években kezdtek mikrobiológiai jellegű kutatásokkal, főként moszatok és gombák tanulmányozásával foglalkozni Dr. Milan Matavulj vezetésével. A kutatásokat 1990. és 2003. között végezték, ám néhány vizsgálat az utóbbi időben is történt. Emellett 1997-től 2004-ig jelentős felmérések zajlottak a zengőlegyek fajgazdagságát illetően. Rendszeresek azonban a különböző arachnológiai kutatások, melyek 2005-ben indultak Vukajlović Pecze Natália vezetésével. A kiváló kutatási eredmények hozadékaként 2015-ben a XVI. Magyar Pókász Találkozó Topolyán került megrendezésre, amelyre a Kárpát-medence több pontjáról érkeztek, világszerte elismert szakemberek. Elsősorban a Krivaja patak völgyeiben fennmaradt különleges élőhelynek minősített ökoszisztéma vonzotta őket, hiszen a pókok fajgazdagsága ezek kivételességéről árulkodik. Az elmúlt években a lepkék, poloskák, és egyenesszárnyúak kutatására került sor. A madarak tanulmányozása nyúlik vissza legrégebbre, ugyanis már az 1990-es évek előtt történt néhány felmérés. Később az Arcus Környezetvédő Egyesület szervezésében több kutató is járt a területen, de igazán nagy lendületet az ezredfordulót követően vettek a madártani kutatások. Ekkor már aktívan működött az egyesület Ornitológiai Szakcsoportja, mely Sihelnik József irányításával végzi munkáját. Több faj első, hivatalos előfordulási adata, valamint fészkelésük bizonyítása köthető a különböző ornitológiai vizsgálatokhoz.
Vukajlović Pecze Natália
‹‹‹ vissza