Arcus Környezetvédő Egyesület

A topolyai parkot a XIX. század elején telepítette a vidék akkori birtokosának számító Kray-család. A mintegy hat hektáros területre több mint négyezer fát ültettek, közöttük őshonos fajokat, kocsányos tölgyeket (Querqus robur), fehér nyarakat (Populus alba), különböző kőriseket (Fraxinus sp.) és juharokat (Acer sp.), ezeken kívül egzotikumnak számító fafajokat is, többek között cédrusokat (Cedrus sp.), páfrányfenyőket (Ginkgo biloba) és mocsárciprusokat (Taxodium sp.). A park eredetileg angolparknak készült, de a nagyszámú fás- és lágyszárú növény miatt sokan egyfajta botanikus kertnek is tekintették, s habár a bárói család tulajdonában volt, olyan közösségi térnek számított, amelyben szívesen tartózkodott Topolya minden polgára. Ebben az időben a parkról több hivatásos kertész gondoskodott, akik folyamatos munkával tartották karban.

A XX. század derekától számítva megkezdődött a park degradációja. Az akkori új hatalom nem ismerte fel a „nagykert” kultúrtörténeti és esztétikai értékeit. A természetvédelmi szempontok csak később kerültek a köztudatba. Habár a park 1974-ben védettségi státust kapott, a bürokrácia útvesztői, a szaktudás hiánya, illetve a mindenkori városvezetés érdektelensége miatt az egykori park már csak árnyéka önmagának. Területe jelentősen csökkent, növény- és állatvilága megcsappant. Ettől függetlenül még mindig igen komoly kulturális és természetvédelmi jelentősége van. Továbbra is vannak évszázados fái (kocsányos tölgy, juharlevelű platán [Platanus hybrida], fehér nyár), ezenkívül érdekes és ritka madárfajoknak, rovaroknak, denevéreknek, hüllőknek és kétéltűeknek végső menedéke, mivel statisztikai tény, hogy Szerbiában a zöld felületek nagyságát illetően Topolya község az utolsók közé tartozik.

Pókfauna

A pókok az ízeltlábúak csoportjának egyik legsikeresebb, de korántsem annyira ismert képviselői. Sokszor ismeretek hiányában undort váltanak ki az emberekben, pedig az ökológiai hálózatban fontos szerepet töltenek be, mint ragadozók, mint táplálék. Hiányuk az élőhelyek degradálódására utal.

Ma már a pókok több faja is képes az ember közelében élni, mint kozmopolita és szinantróp faj. Mindezek arra utalnak, hogy az emberi tevékenység által egyre inkább csökkennek a pókok természetes élőhelyei. Emiatt található annyi pókfaj az ember által teremtett mesterséges biotópokban, melyek talán a legjobban utánozzák az eredeti, természetes élőhelyüket. Ilyenek például a parkok, arborétumok, kertek vagy üvegházak.

A topolyai park területén több, mint tíz éve folynak arachnológiai kutatások. Az eredmények alapján következtetni lehet arra, hogy a pókok számára ez a terület egy természeteshez hasonló oázisnak számít, melyben a jelenlevő fajok nagyon jól érzik magukat. Parkunkban 25 család képviselői találhatóak meg, ami jelentős eredmény, hiszen egész Szerbiában 37 család van jelen. Ha a fajok elterjedési területét (area) elemezzük, a következőket tudjuk leszűrni: legnagyobb mértékben a palearktikus fajok (elterjedési területük Európa, Ázsia és Afrika északi része) találhatóak meg, 51%-ban, a széles areájú pókfajok (holarktikus fajok – Európa, Ázsia, Észak-Amerika) 21%-ot tesznek ki, de figyelemre méltó a szűk elterjedésű fajok aránya is, melyek csak Európa területén találhatóak meg. A kozmopolita és mediterrán fajok régiónkban, így a parkban is csak kis számban fordulnak elő, ám ezek egyébként is szinantróp fajok, melyek teljesen az emberhez kötöttek, így jelenlétük sem szignifikáns az élőhely számára.

A fajok, valamint a meglévő családok száma utal a pókok alkalmazkodóképességére is. Egyes fajoknak gyorsan otthonukká válik az olyan biotóp, melyen különösen érezhető az emberi tevékenység. Ilyen negatív hatás lehet a tájidegen, illetve invazív fafajok ültetése, a szakszerűtlen cserjekivágás, vagy a rendszertelen gondozás. Más fajok esetében viszont ezen hatások nagyban megváltoztatják élőhelyüket, ami eredményezheti eltűnésüket a területről. Ezt az elmúlt négy év összehasonlító vizsgálatai támasztják alá, ugyanis egyre csökken a fajok száma a vizsgált területen. Mindez vészjelzés, hogy minél előbb komoly intézkedéseket kellene végrehajtani, ha a jelenlegi pókfaunát és élőhelyüket, a valamikori híres parkot szeretnénk megvédeni.

Figyelemre méltó a Paratrachelas maculatus jelenléte a topolyai parkban, ugyanis egy olyan ritka európai fajról van szó, melyet csak kevés országban regisztráltak. Nálunk 2007 óta folyamatos a jelenléte. A fent említett pók mellett még három, hazánkban védett faj előfordulása is bizonyított, melyek közül kettő a tölcsérhálósok családjához (Malthonica campestris és Tegenaria domestica), valamint egy a hamvaspókok családjához (Cicurina cicur) tartozik.

Madárvilág

A topolyai parkban ez ideig 66 madárfajt sikerült megfigyelni, melyek között megtalálhatjuk a fészkelőket, téli vendégeket, illetve átvonulókat, kóborlókat és alkalmi vendégeket egyaránt. A Topolya központjában levő fás terület a madarak szempontjából nagy jelentőséggel bír, hiszen az öreg fák több odúlakó madárfajnak jelentik a fészkelőhelyet. Ilyen többek között a széncinege (Parus major), kék cinege (Parus caeruleus), mezei veréb (Passer montanus) és a seregély (Sturnus vulgaris). Ezen kívül a kisebb tisztások és a peremrészek közvetlen közelében elhelyezkedő idősebb fák kikorhadt odvaiban, leváló kérge mögött ritka fészkelő a szürke légykapó (Muscicapa striata). Fontosak és említésre méltóak továbbá a különböző harkályfajok, melyek közül a nagy fakopáncs (Dendrocopos major) és a balkáni fakopáncs (Dendrocopos syriacus) rendszeres fészkelő a topolyai parkban. Rajtuk kívül további két faj, a közép fakopáncs (Dendrocopos medius) és a kis fakopáncs (Dendrocopos minor) előfordulása bizonyított, ám e fajok csak kóborlók, és ritkán figyelhetőek meg a területen.

A másik jelentős csoport a bokorlakó énekesmadarak, melyek számára kiváló fészkelőhelyet jelentett a parkban mindenütt sűrűn burjánzó fekete bodza (Sambucus nigra). Az elmúlt pár évben a kaszálások következtében e fajok száma jelentősen visszaesett. Korábban gyakori fészkelő volt a barátposzáta (Sylvia atricapilla), illetve a sűrű bokrok alatt a borostyán (Hedera helix) takarásában, a talajon fészkelő fülemüle (Luscinia megarhynchos). Az ökörszem (Troglodytes troglodytes) költése az utóbbi években már kérdéses, ám korábban néhány pár minden évben fészkelt. A fekete rigó (Turdus merula) szintén a sűrű bokrok ágai között építi fészkét, de előszeretettel használja a borostyános fákat is. Kidőlt fák gyökerei között, valamint a Krivaja patak partfalának üregeiben rakja fészkét a vörösbegy (Erithacus rubecula), mely szintén megfogyatkozott a parkban.

Régóta jelen van költő fajként az erdei fülesbagoly (Asio otus), mely az öreg fák kikorhadt, nagyméretű odúiban és a dolmányos varjú (Corvus cornix) elhagyott fészkeiben költ. A füleskuvik (Otus scops) első sikeres költése vidékünkön a topolyai parkból származik. Sajnos 2002-es költése óta már csak időszakosan figyelhető meg. A nagyobb méretű természetes odúkban korábban költött a csóka (Corvus monedula), de napjainkban már ez a varjúféle nem fészkel a városi parkban. Rendszeres fészkelőként viszont jelen van az egyre inkább városiasodó örvös galamb (Columba palumbus). A karvaly (Accipiter nisus) számára télen kiváló vadászterületnek számít a park.

A lombkoronaszinten több pintyféle is költ, melyek közül legjelentősebbek az erdei pinty (Fringilla coelebs), a zöldike (Carduelis chloris), a tengelic (Carduelis carduelis) és a csicsörke (Serinus serinus); ezen fajok állománya viszonylag stabilnak mondható. Ritka fészkelőként a meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes) is előfordul, télen viszont a városba behúzódó példányok előszeretettel táplálkoznak a parkban.

Emlősfauna

A topolyai park emlőseinek száma a madarakéhoz képest jóval alacsonyabb, de így is több jelentős faj megtalálható. Kiváló élőhelye a közönséges vakondnak (Talpa europaea), valamint a keleti sünnek (Erinaceus concolor). Fontos faj továbbá az erdei cickány (Sorex araneus), mely földigilisztákkal, különböző rovarokkal és csigákkal táplálkozik. A sűrű, bokros területek igazán jó élőhelyet jelentenek számára.

A park legjelentősebb emlősei a fokozottan védett denevérek, melyeknek négy faja fordul itt elő. Leggyakrabban a rőt koraidenevérrel (Nyctalus noctula) találkozhatunk, számára igen nagy jelentőséggel bírnak az öreg, odvas fák. Ezek odvaiban akár 20-30 példány is összegyűlik kölykezni. A telet szintén faodvakban töltik. A közönséges törpedenevér (Pipistrellus pipistrellus) ugyancsak fák odvaiban, hasadékaiban kölykezik, de téli szállásként szintén alkalmasak számára ezek a helyek. A parkban előforduló harmadik faj a közönséges késeidenevér (Eptesicus serotinus), mely főleg épületek padlásainak lakója, ám télire szívesen húzódik a park fáinak hasadékaiba, szűkebb odúiba. A szürke hosszúfülű-denevér (Plecotus austriacus) elsősorban épületek padlásain telepszik meg, ahol nyáron 10-20 példányos kolóniákat alkot. Többek között a park szomszédságában található katolikus teplom tornyában és padlásrészében él, ám táplálékszerzés céljából rendszeresen látogatja a parkot is. Télire vidékünkön többnyire régi pincékbe húzódik. Természetesen mind a négy faj különböző, kisebb-nagyobb repülő rovarokkal, így kétszárnyúakkal, lepkékkel, bogarakkal, de levéltetvekkel is táplálkozik. Fontos számukra a park idős faállománya, hiszen odvaik több faj esetében egyaránt szolgálhatnak nyári és téli szállásként.

Egyik jellegzetes erdeiegér fajunk ugyancsak megtalálható a parkban is. A közönséges erdeiegér (Apodemus sylvaticus) kisebb számban, ám rendszeres lakója parkunknak.

Sihelnik József és Vukajlović Pecze Natália

‹‹‹ vissza