Az erdei fülesbagoly (Asio otus)

Meghatározása

Erdei fülesbagoly (Photo: John Sutcliffe)

Erdei fülesbagoly (Photo: John Sutcliffe)

Hossza 30-37 cm, szárnyfesztávolsága 86-98 cm. Testtömege 220-370 gramm közötti. Kisebb és karcsúbb a macskabagolynál (Strix aluco), hasonló testméretű a réti fülesbagolyhoz (Asio flammeus), bár nála is valamivel kisebb. Szárnya hosszú, viszonylag keskeny. Tollfüle hosszú, jól látható, de szinte észrevehetetlen is lehet, röptében és nyugalmi állapotban gyakran behúzza. Leginkább a réti fülesbagolyhoz hasonlít, de attól eltér narancssárga írisze, nagyobb tollfüle, valamint rozsdássárga árnyalatú arcfátyla. Röpte kissé lassú, csapongó, néhány szárnycsapás után siklik. Sok esetben, vadászat előtt szárnyait alul összecsapkodja, mely csattogó hangot ad. Fáról leriasztva mindig lefelé kezdi a siklást. Felsőszárnya is hasonlóan mintázott a réti fülesbagolyéhoz, külső kézevezői tövén nagy narancssárga folt látható, melyet tovább hangsúlyos sötét kéztőfoltja és ugyancsak sötét szárnycsúcsa, melyen 4-5 vékony szalag látható. Ezzel szemben a rokon fajnál csak 2-3 markáns, fekete szalag található. Karevezőinek végéről hiányzik a fehéres szín. Mellének csíkozottsága erőteljes, farka sűrűn és finoman keresztsávos.

A nemek hasonlóak, terepen nagyon nehéz elkülöníteni őket. A hím általában világosabb (főként arcán), alsótestén kevésbé csíkos. Ezen kívül a tojó némileg nagyobb, termetesebb megjelenésű, de ezt gyakorlat nélkül nehéz észrevenni.

Az öregek elég csöndesek. Nászhangja egy mély „húú”, amelyet kb. 2-3 másodpercenként ismétel, eleinte gyengébben és mélyebben. Sok esetben duettezik a pár. Riasztása érdes, orrhangú „vrakk, vra-ak”. A fiókák hangos, elnyújtott, panaszos és magas „pí-í” eleségkérő hangja akár egy km-ről is hallható.

Szaporodása

Erdei fülesbagoly fióka (Photo: Sihelnik József)

Erdei fülesbagoly fióka (Photo: Sihelnik József)

A többi bagolyfajhoz hasonlóan nem épít fészket. Költési időszaka április elején kezdődik, de kitolódhat május első feléig, mert az általa előszeretettel használt varjúfészkek ekkorra üresednek meg. Továbbá sok esetben költ szarkafészekben, főleg olyan területeken, ahol a vetési varjú (Corvus frugilegus) állománya alacsonyabb. Fészekalja általában 4-5 fehér, kerekded tojásból áll. A tojó az első tojás lerakása után kotlani kezd, miközben párja ellátja táplálékkal. A fiókák 27-28 napi kotlás után kelnek. A fészket még röpképességük elérése előtt elhagyják és a környéken szétszóródva, panaszos, síró hangon kérik szüleiktől a táplálékot.

Elterjedése

Leggyakoribb bagolyfajunk. Egész Európában elterjedt, kivéve a kontinens legészakibb vidékeit. Elterjedési területének északi részén vonuló, délebbre, így a Kárpát-medencében is állandó. Ennek következtében hazai állományához télen északabbról érkező, telelők csatlakoznak.

Élőhelye

Kedvelt élőhelye a mozaikosan erdővel és szántókkal, valamint kaszálókkal, legelőkkel tarkított vidékek. Nyílt területek közötti erdőkben, szántóföldek közé ékelt ligetekben, tanyákon, ritkábban érintetlen fasorokban, továbbá nagyobb városi parkokban, valamint telepített erdei- és fekete fenyvesekben költ. Az utóbbi években urbanizálódása is tapasztalható, a megfigyelések szerint egyre gyakrabban költ városokban.

Táplálkozása

Éjszaka és szürkületkor vadászik. Táplálékspektruma szűk, fő zsákmányállata a mezei pocok (Microtus arvalis), mely táplálékának közel 70%-át teszi ki. Természetesen a rágcsálók közül jelentős mennyiségben fogyaszt különböző egérfajokat is. Kis mértékben előkerülnek táplálékából a cickányok, de a madárzsákmányt sem veti meg. Leginkább télen, vastagabb hótakaró esetén zsákmányol a falvakban csapatosan mozgó házi és mezei verebek (Passer domesticus és P. montanus) közül.

Egyéb

Telelő erdei fülesbaglyok (Photo: Sihelnik József)

Telelő erdei fülesbaglyok (Photo: Sihelnik József)

Tápláléka megemésztetlen részét, csontokat, szőrt és tollat egy hosszúkás, szürkés színű köpet formájában visszaöklendezi. Ezek a köpetek, valamint fehér ürülékének nyomai könnyen elárulják téli pihenőhelyeit. Ilyen helyeken nem ritkák a 40-50 példányból álló csapatok sem. Ezen madarak egy része állandó, a többiek más területekről, esetleg északról érkeznek, és itt töltik a telet. Kedvelt nappalozó helyeik a falvak és kisebb városok örökzöldjei, főként a közönséges luc (Picea abies) és az ezüstfenyő (Picea pungens). Természetesen olyan helyeken (pl. udvarokban), ahol nem háborgatják őket, gyakran pihenhetnek közönséges nyíren (Betula pendula) vagy különböző hárs- és fűzfajokon. Egyes helyeket akár évtizedekig használhatnak, melyeken száznál több madár is összejöhet.

Az utóbbi időben fokozódó problémát jelent az erdei fülesbagoly számára a közúti közlekedés, hisz jelentős mértékben lesznek gázolás áldozatai. Elsősorban a téli időszak kritikus, mikor az utak környékén vadásznak a szétszóródott magvakkal táplálkozó rágcsálókra. Szerbiában fokozottan védett faj.

Sihelnik József

‹‹‹ vissza