IV. Csemete Természetismereti Oktatótábor

Az Arcus Környezetvédő Egyesület negyedik alkalommal szervezi meg a Csemete Természetismereti Oktatótábort 2024. június 24-e és 29-e között Topolyán, a topolyai művésztelepen. A tábor napközis jellegű, így a foglakozásokra minden délután 15 és 18:30 között kerül sor.

– Kizárólag 5 és 9 éves kor közötti gyerekek jelentkezését várjuk.

Az idősebbek, tíz éves kortól jelentkezhetnek az ÖKO-CAMP 2024 elnevezésű természettudományos ismeretterjesztő, környezet- és természetvédelmi oktatótáborba.

– A létszám korlátozott!

A fiatal táborozók olyan foglalkozásokon vehetnek részt, melyek magukba foglalják az általános iskolás, természettel kapcsolatos ismereteik kiegészítését és bővítését, alapvető növény- és állatismeret elsajátítását, valamint a természetvédelem alapjait. A szakemberek által tartott foglalkozások célja a tanórai környezeti nevelés hiánypótlása.

Tábori foglalkozás (Photo: Kismiska Sarolta)

Tábori foglalkozás (Photo: Kismiska Sarolta)

A táborban az alábbi szakterületekkel kapcsolatos foglakozásokra kerül sor:

– madártan

– kétéltűek és hüllők

– haltan

– póktan

– rovartan

– növénytan

– természetvédelem

A jókedv és szórakozás garantált, egy kis tanulással fűszerezve!

A részvételi díj 2000 dinár, testvérpárok részére 3500 dinár, amely tartalmazza az uzsonnát.

Jelentkezési határidő: 2024. június 17-e.

Amennyiben többet szeretnél megtudni táborunkról, hívd a +381-64-306-36-28-as telefonszámot, vagy írj üzenetet egyesületünk címére.

Ha kedvet kaptál a táborozáshoz, jelentkezz online felületünkön keresztül!

Jelentkezés a táborba:

ONLINE JELENTKEZÉSI LAP KITÖLTÉSE – BETELT! További jelentkezőket már nem tudunk fogadni!

Letölthető melléklet:

Mit hozz magaddal a táborba (.pdf)


F ő t á m o g a t ó

Egy gondolat ezen: “IV. Csemete Természetismereti Oktatótábor

  1. Arcus A Bejegyzés szerzője

    Kedves természetbarát fiatalok!

    Értesítünk benneteket, hogy a IV. Csemete Természetismereti Oktatótábor létszáma betelt. További jelentkezőket már nem tudunk fogadni!

    A Csemete Természetismereti Oktatótábor szervezői

Szóljon hozzá!