Arcus Környezetvédő Egyesület

Lassan egy évtizede, hogy elkezdtem fotózással foglalkozni. Ezzel együtt a természet felfedezése és szeretete, a bennünket körülvevő állatvilág megismerése, fényképezése, illetve megőrzése, védelme is mind jobban érdekelni kezdett. Így hát elhatároztam, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal. Építettem a kert nyugodtabb, gyümölcsös szegletébe egy kis fotós lest, elé pedig egy kis tavacskát itatás céljára. Így a vadonélő madarak is jól jártak, a száraz meleg időszakokban vízhez juttattam őket, amiben megfürödve nem csak a szomjukat olthatták, hanem kicsit fel is frissülhettek. Nekem pedig az a kiváltság jutott, hogy zavarás nélkül, egészen közelről megfigyelhettem viselkedésüket, szokásaikat. Ez maga volt a csoda! Igaz, a tó kiépítésétől számítva, nagyjából két évnek kellett eltelnie, hogy a madarak megszokják és rendszeresen visszatérjenek az itatóra. Ahogy ez több generációba „beépült”, létszámban és fajt illetőleg is évről évre több madár jelent meg.

Mivel ilyen jól működött a nyári itató, gondoltam télen is segíteni kellene a kis tollas barátaimat. Így is tettem. Házilag, fából és drótból készítettem jó pár etetőt, majd az első télen kihelyeztem őket általam biztonságosnak vélt helyekre. A biztonságos alatt azt értem, amennyire csak lehet macskabiztos legyen! Az etetések alkalmával előfordul, hogy 20, vagy akár 50 madár is összegyűlik, mely nem kerüli el a házikedvenc macskák figyelmét sem. Sajnos! Azzal, hogy a madarak természetes „ellenségei” megjelennek, nincs bajom. A macskákat, mivel statisztikák, tanulmányok is kimutatják, hogy rengeteg madarat pusztítanak el évente világszerte, nem kedvelem, de nincs mit tenni, igyekezni kell olyan helyen gondoskodni a tollasokról, ahová a macskák nehezen férnek oda. Ellenük, madaraink nagyobb biztonsága érdekében úgy védekezhetünk, ha a fák magasabb ágaira aggatjuk az etetőket. Igen ám, de sok olyan telelő madarunk van, amelyek előszeretettel, vagy mondhatjuk csak a talajon szeretnek csipegetni, élelem után kutatni. Az ő számukra is növelhetjük a biztonságot. Tavasszal telepíthetünk olyan cserjéket és bokrokat, viszonylag közel egymáshoz, melyek tüskések, így azok ahogy összenőnek egy tüskés kordont képezve kellő védelmet nyújtanak a macskák ellen a földön táplálkozó madaraknak.

Az etetést érdemes az első fagyok beálltával elkezdeni, kis barátaink hamar rászoknak a biztos táplálékra, így növeljük a hideg időszakban a túlélési esélyeiket. Nagyon fontos, ha egyszer elkezdjük az etetést, akkor tavaszig gondoskodnunk kell a folyamatos táplálék ellátásról, különben az élelem hiány sokuk pusztulásához vezethet. Téli etetés alkalmával az egyik fő táplálék a fekete napraforgómag. Madaraink számára ez kellő energiát ad még a legkeményebb hidegekben is. Ezen kívül nyugodtan adhatunk nekik egyéb magvakat, mint fénymagot, kölest, muharmagot, szeretik a cinkegolyót, amit házilag is előállíthatunk, diót, mogyorót, faggyút, vajat. Arra nagyon vigyázzunk, hogy a faggyú illetve a vaj, még véletlenül se legyen sózva és semmiféle fűszert, ízesítést ne tartalmazzon. Továbbá több madárfajnak kedvence az alma is. Mindezekkel változatossá tehetjük az étrendet és a többféle táplálék többféle madarat is vonz az etetőnkre. Az etetést ha csak tehetjük egészítsük ki itatással, ugyanis a fagyos időszakokban madaraink vízhez is nehezen jutnak, de a víz épp oly fontos, ha nem fontosabb, mint a táplálék.

A majd egy évtizede működtetett etetőim és itatóim, már rengeteg madárnak könnyítették meg a téli-nyári időszakot, aminek nagyon örülök. Megfigyeléseimre alapozva mondhatom, hogy nem volt két egyforma téli etetős évem. Ahogy az időjárás, úgy a madarak jelenléte is változik az etetőn, voltak évek amikor alig akadt néhány madár, pedig hideg volt a tél. Ezzel szemben volt enyhe tél, tömérdek mennyiségű madárral. Az eddig elfogyott legtöbb napraforgó 130 kg egy szezon alkalmával, mely egy enyhe télen fogyott. A legkevesebb 25-30 kg, ám akkor szinte alig volt madár. Azért, hogy ne érjen meglepetés, általában 150 kg magot szerzek be, ennyi napraforgóval kezdem a téli etetést. Amennyiben marad belőle, jó lesz jövőre. Még eddig minden évben volt meglepetés faj az etetőkön, de nem csak ez a fontos, nem ez a legfőbb ok, hogy etetem őket. Egyszerűen jóérzéssel tölt el, ha segíthetek a madaraink túlélésében, miközben figyelhetem őket és új tapasztalatokat gyűjthetek. Aki teheti, etesse, gondozza a vadmadarakat! Az élmény garantáltan nem fog elmaradni.

Flégó Péter

‹‹‹ vissza