A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület által az elmúlt évben a Föld Napja alkalmából meghirdetett természetismereti rajzpályázatra kimagaslóan sok pályamű érkezett, úgy hazai, mint külföldi pályázóktól. A nagy érdeklődésre való tekintettel idén új formában, ám hasonló elemekkel kerül kiírásra, immár Nemzetközi Természetismereti Rajzpályázatként, ugyancsak általános iskolások számára. A pályázat fő célja változatlanul a fiatalok környezettudatosságának fejlesztése. Pályázni az ország egész területéről lehet, illetve külföldről is várjuk a pályamunkákat.
Idei pályázatunk központi témája a különböző vadon élő méhfajok, és azok jelentősége. E téma fontosságát és aktualitását az is bizonyítja, hogy a legújabb kutatások szerint a vadon élő méheknek (közéjük tartoznak a magányos méhek és a poszméhek) meghatározó szerepe van a megporzásban, mind a vadon élő növények, mind pedig a kultúrnövények esetében. A méhek a rovarvilág legfontosabb beporzó szervezetei, egy igen változatos csoport, világszerte közel 22 ezer fajuk ismert, melyek közül Közép-Európában mintegy 750 faj él. Kulcsszerepük ahhoz a szükségletükhöz köthető, hogy a nagymennyiségű pollent és nektárt nem csak saját táplálékuknak gyűjtik, hanem lárváik ellátására is. Ezért nevezhetők a leghatékonyabb megporzóknak, mivel sokkal több virágot keresnek fel, mint más viráglátogató rovarok, valamint a pollen gyűjtésére specializálódott testükön sokkal hatékonyabban viszik át a virágport egyik növényről a másikra. Az olyan növényfajok virágait, amelyekhez a házi méhek nehezen tudnak hozzáférni, mint a vörös here, lucerna vagy a paradicsom, specialista vadon élő méhek poroznak be.
A pályázat részletes leírása
A pályázat műfaja: rajzpályázat
Korcsoportok: általános iskola I-II., III-IV. és V-VIII. osztály
A rajzok elkészíthetőek az adott korcsoport által használt összes technika és rajzeszköz felhasználásával, ugyancsak az adott korcsoportnak megfelelő méretű rajzlapra. A különböző vadon élő méhfajok, vagy azok tevékenységének, életmódjának ábrázolása, rajz formájában történő bemutatásával kapcsolatos műveket fogadunk. Házi méhet, illetve méhészettel kapcsolatos ábrázolásokat nem áll módunkban elfogadni.
A pályázók önállóan is pályázhatnak, oktatási intézménytől függetlenül!
A pályamunkák beküldésének általános feltételei
Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be. A beküldött pályamű hátoldalán (attól elválaszthatatlanul) kötelező jelleggel fel kell tüntetni az alábbi adatokat:
– a pályamű címét
– a pályázó nevét
– a pályázó életkorát és osztályát
– a pályázó vagy szüleinek elérhetőségét (telefonszámot és e-mail címet mindenképp)
– a felkészítő tanár nevét (amennyiben van)
– a tanintézmény megnevezését
A pályázatok beküldésének módja
A pályázók postai úton az alábbi postacímre küldhetik munkáikat: Arcus Környezetvédő Egyesület, 24300 Topolya, Iskola utca 2., Szerbia (Ekološko društvo “Arkus”, 24300 Bačka Topola, Školska 2, Srbija).
A művek postára adási határideje 2019. április 1-je, hétfő.
A pályázók a pályamű beküldésével elfogadják, hogy a díjazott pályaművek kiállításának, kiadásának, bemutatásának, közzétételének jogáról, beküldött személyes adataik feltüntetése mellett, a kiíró javára lemondanak. Hiányosan, a kért adatok feltüntetése nélkül benyújtott pályázatokat nem fogadunk el, éppúgy ahogy a határidő lejártát követően benyújtott pályázatot sem.
Pályaműveket nem áll módunkban visszaküldeni!
A díjazottak elismerése
A pályamunkák korcsoportonként kerülnek elbírálásra. A pályázat kiírója a korcsoportok első három legjobbnak ítélt pályamunka alkotóit korosztályuknak megfelelő könyvjutalomban részesíti. A szakmai zsűri a kiemelkedő tehetségű pályamunkákat különdíjjal is jutalmazhatja.
A pályázatra beküldött pályamunkákból kiállítást állítunk össze Topolyán, Topolya község Művelődési Házának kiállítótermében, melynek megnyitójára 2019. április 22-én, hétfőn, 18 órai kezdettel kerül sor, ünnepélyes díjkiosztóval egybekötve.
A beküldött munkákból összeállított kiállítás 2019. április 22-től május 2-ig lesz megtekinthető Topolya község Művelődési Házának kiállítótermében.
Várjuk az ötletes pályamunkákat!
F ő t á m o g a t ó k
—–