Arcus Környezetvédő Egyesület

A Kárpát-medencén belül az Alföld déli részén találjuk Bácskát, amely csaknem teljes egészében Vajdaság területén helyezkedik el. Bácska középső vidékén (Közép-Bácska) található Topolya, a Bácskai-löszhátság déli pereménél, mely tipikus löszvidék (szél által szállított és lerakott alpi eredetű hordalék). Hátság jellegénél fogva magasabban fekvő terület, ahol az egykor dús, gyepi vegetációt mára a jó termékenysége miatt kultúrtájjá formálták, s a korábbiakban mindenütt előforduló löszgyepek kizárólag a Krivaja patak völgyében, lejtős részeken maradhattak fenn. Éppen ezért Bácska középső vidékének egykoron gazdag természeti értékei szinte maradéktalanul eltűntek a mezőgazdaságnak köszönhetően. Napjainkra már csak mozaikokban láthatjuk a múltat idéző természetes növényzetet, a löszpusztarétek maradványait.

A Betyár-völgy Topolyától északra helyezkedik el, a Topolyai-tó felső részét képező területként. Elnevezését az akkoriban még nem létező mesterséges tó helyén található hatalmas kiterjedésű nádasokban bujkáló betyárokról kapta (a monda szerint járt itt Sobri Jóska, Angyal Bandi, de talán még maga Rózsa Sándor is), akik rendszeresen megfordultak a területen. A nádasok egy része még ma is megvan, és értékes madárvilágot rejtenek magukban. A völgy, lejtős peremén azonban fennmaradhatott az ősi vegetáció, melyet ősgyepként is emlegetnek. Területe sajnos nem nagy, de sok értékes növény utolsó élőhelyét jelenti. Amíg északi kitettségű lejtőin még hó van, a nyugatin már megpillanthatjuk az éledő gyep első hírnökeit, majd kicsivel később a keleti lejtő is csatlakozik az ébredő természet folytonosságához.

A hóolvadást követően, kora tavasszal jelennek meg a gyep első gyöngyszemei, a tarka sáfrányok (Crocus reticulatus), melyek először csak a korábban felmelegedő nyugati lejtőkön, majd szép fokozatosan a többin is előbújnak. A lejtők kitettségének köszönhetően hosszabb ideig csodálhatóak e törékeny növények, mivel virágzási idejük kitolódik a hűvösebb oldalakon. Ezt követően már a társulásalkotó fajok is tömegével kezdenek zöldellni, mint a pusztai csenkesz (Festuca rupicola) és a különböző zsályák (Salvia sp.), a peremterületeken pedig kicsivel később a közönséges tarackbúza (Elymus repens), valamint a helyenként nagyobb foltokban jelen levő taréjos tarackbúza (Agropyron pectiniforme).

Ahogyan haladunk május felé, egyre több és színesebb növény tűnik elő. A peremterületeken előfordul a kónya madártej (Ornithogalum boucheanum), az ernyős madártej (Ornithogalum umbellatum) és a kis tyúktaréj (Gagea pusilla) is. Jelentős faj a pusztai meténg (Vinca herbacea), melynek csak kisszámú, elterülő szárú állománya díszlik a vidéken. Ekkor már láthatók az első csüdfüvek, melyeknek öt faja él a Betyár-völgy területén. Jellegzetes az apró termetű kisvirágú csüdfű (Astragalus austriacus), a magjait csak nyáron érlelő hólyagos csüdfű (Astragalus cicer), a sötétlila virágú zászlós csüdfű (Astragalus onobrychis) és a ritka érdes csüdfű (Astragalus asper). Mégis, a legnagyobb értéket a hazánkban is természeti ritkaságnak számító szártalan csüdfű (Astragalus exscapus) jelenti. A korábban felmelegedő lejtőkön már május elején nyílnak első tövei, melyeknek apró sárga virágai nem feltűnőek, ezért még virágzás idején is nehéz állományát felbecsülni. Szárazabb években a gyengébb tövek rejtve maradnak, csak néhány levelet fejlesztenek, ily módon próbálják átvészelni a kedvezőtlen időszakot. Megfelelő vízellátottságú években viszont minden példánya virágba borul, és számlálásukat eredményessé teszi. Eddigi adatok alapján számuk a völgy teljes területén az 50 tövet is elérheti.

A tömeges közönséges és indás ínfű (Ajuga genevensis és A. reptans) mellett a valamivel korábban nyíló szártalan csüdfűhöz hasonlóan értékes a szennyes ínfű (Ajuga laxmannii), melynek egyetlen, néhány négyzetméteres homogén állománya van, amely mindössze 40-50 tőben merül ki. Május közepétől már láthatjuk sárgás virágait, melyek távolabbról szemlélve szennyes benyomást keltenek. Természetesen az értékesebb hagymás-gumós egyszikűek is jelen vannak, mint a márciusban nyíló fürtös gyöngyike (Muscari racemosum), a ritka bunkós hagyma (Allium sphaerocephalon) és a valamivel gyakoribb üstökös gyöngyike (Muscari comosum).

Fontos megemlíteni a lila ökörfarkkórót (Verbascum phoeniceum), valamint a hatalmas termetű rokon fajt, a szöszös ökörfarkkórót (Verbascum phlomoides), mely csak degradáltabb foltokban fordul elő. Ugyanitt találjuk a mezei iringót (Eryngium campestre) és a tövises iglicét (Ononis spinosa) is. A gyep sűrűjében rejtőzik a másutt gyomként számon tartott mezei árvácska (Viola arvensis), de hasonlóan természetes közegében élhet itt a peszterce (Ballota nigra) és a fehér pemetefű (Marrubium peregrinum). A ligeti zsálya (Salvia nemorosa) mellett a fehér virágú osztrák zsálya (Salvia austriaca) is képviselteti magát, mely védett növény hazánkban. A harangvirágok közül a csomós harangvirág (Campanula glomerata) és az olasz harangvirág (Campanula bononiensis) ugyan viszonylag ritka, de általánosan fellelhető az egész gyepen. Továbbá megtalálható a koloncos legyezőfű (Filipendula vulgaris), a tejoltó galaj (Galium verum), a közönséges méreggyilok (Vincetoxicum officinale) és természetesen a közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum) is. A terület értékét tovább növeli a mészigényes pannon bennszülött budai imola (Centaurea sadleriana). A gyepterület egészén előforduló faj, melynek állománya örvendetes módon lassú, de növekvő tendenciát mutat.

Tavasz közepére kellemes látványt nyújt a szélben könnyedén ringatózó hegyi len (Linum austriacum) virágainak tömkelege. A vidékünkön igen ritka selymes peremizs (Inula oculus-christi) szintén fellelhető, melynek eddig mindössze egyetlen tövére sikerült rátalálni. Rokon faja a hengeresfészkű peremizs (Inula germaica) viszont gyakorinak mondható, és egyes helyeken sárga szőnyegként borítja a gyepet.

A nyár beköszöntével csökken a gyep sokszínűsége, ellenben gyönyörű üde, zöld területként él tovább. Ekkorra már a kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata) toklászai is előtűnnek, melyeket lágyan ringat a szél, egészen nyár végéig. Augusztusra teljesen megváltozik a gyep arculata, elveszíti üdeségét, majd a száradó növények látványa kerül túlsúlyba. Egyetlen nyár végi, őszi, jelentős növényünk van, a kései pitypang (Taraxacum serotinum), mely a löszterületek indikátora is lehetne.

Értékes ősgyepként és ritka növények utolsó menedékeként hosszas kutatómunkának és utánajárásnak köszönhetően 2015-ben végre sikerült védelemre előterjeszteni e területet, mely végül 2017-ben helyi jelentőségű védelmet kapott a Topolya Völgyei Természeti Park részeként. A védelem azonban nem szavatolja a Betyár-völgy gazdag növényvilágának fennmaradását szakszerű természetvédelmi kezelés nélkül, hiszen a cserjésedés máris komolyan fenyegeti, kiváltképp a kaszálás hiánya miatt.

Sihelnik József

‹‹‹ vissza