Ismeretterjesztő előadássorozat

Szabados Klára (Photo: Sihelnik József)

Szabados Klára (Photo: Sihelnik József)

Mivel az Arcus Környezetvédő Egyesület egyik legfőbb célkitűzése az ifjúság környezettudatos nevelése, illetve a polgárok felvilágosítása és képzése, így már az egyesület megalakulásakor felvetődött a tudományos-ismeretterjesztő előadások megszervezésének szükségessége. Az első előadások alkalmiak voltak, ám a Föld napjára, a környezetvédelmi világnapra, valamint a tagság továbbképzése céljából rendszeresen tartottunk előadásokat. 1995 tavaszán már volt egy egészségügyi témájú sorozatunk (AIDS, dohányzás elleni küzdelem, rákbetegségek, stb.), melyet a topolyai Vörös Kereszttel közösen szerveztünk.

Dr. Gallé László (Photo: Sihelnik József)

Dr. Gallé László (Photo: Sihelnik József)

Az ismeretterjesztő előadássorozatot, mint önálló rendezvényt 1997-ben tartottuk meg először, és a kezdetektől fogva tudományos-ismeretterjesztő, illetve oktató jelleggel. Az évek során a helyszínek változtak, egyes években a Goricában, máskor a könyvtárban, de legtöbbször a topolyai Művelődési Ház kiállítótermében vártuk az érdeklődő közönséget. A látogatók átlaglétszáma 25-30 fő, de voltak programok, melyeken 70-en is megjelentek. Mintegy tíz éven át, 8-10 vetítéssel kísért előadás szerepelt az Arcus Környezetvédő Egyesület programjában. E sorozatot 2007 és 2020 között Topolya község Művelődési Házával együtt állítottuk össze, amely Múzeumi Esték, majd Topolyai Téli Esték néven szerepelt. Ennek keretében február és március folyamán, keddenként, nyolc összejövetelre került sor, s ebből négy környezet- illetve természetvédelmi tematikájú, amelyeket egyesületünk szervezett. Az ismeretterjesztő előadássorozat története során mintegy 50 ismert szakember fordult meg Topolyán, közöttük hazai és magyarországi tudósok. Az Újvidéki Egyetemről többször volt vendégünk dr. Bózsa Pál botanikus, dr. Mikes Mihály, valamint dr. Berényi János, az ismertebb biológusok közül többször volt előadónk Szabados Klára, a Tartományi Természetvédelmi Intézet munkatársa, illetve Hulló István és Gergely József. Magyarországi eminens előadóink közé tartozott dr. Zomboti Ottó csillagász, dr. Gyulai Iván ökológus és dr. Gallé László entomológus. Természetesen rendszeresen együttműködünk fiatal topolyai szakemberekkel is. A témák évről évre széleskörűek, így a gyakorlati természetvédelem, az egészséges táplálkozás, a környezetvédelem, a rovarok szaporodása, vagy éppen a védett növényfajok kerülnek terítékre.

Sajnos 2021 és 2023 között először a járványhelyzettel kapcsolatos intézkedések hátráltatták a rendezvények korlátok nélküli megtartását, majd egyéb okokból az előadássorozat megszervezését szüneteltették a szervezők. Ezt követően 2024-ben indult újra az ismeretterjesztő előadássorozat, melyet immár egyedüliként az Arcus Környezetvédő Egyesület szervez, a korábbiakhoz hasonlóan. A rendezvény négy előadására minden év februárjában, keddenként kerül sor a topolyai Művelődési Ház kiállítótermében.