Napraforgómag a téli madáretetéshez

Fenyőpinty (Photo: Flégó Péter)

Fenyőpinty (Photo: Flégó Péter)

A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület már évek óta, rendszeresen megszervezi a téli madáretetést, így Topolya több pontján folyamatos e tevékenység a tagság aktív részvételével. Néhány éve egy nagyobb, oszlopon álló, úgynevezett dúcetető került felállításra egyesületünk udvarában, melyre naponta száznál is több énekesmadár jár eleségért a kemény telek ideje alatt.

Annak érdekében, hogy az említett dúcetető az előttünk álló télen is elláthassa a madarakat, egyesületünk vezetősége felhívást tesz közzé a gazdakörök, termelői szövetkezetek és mezőgazdasági termeléssel foglakozó gazdák számára, hogy akik szívügyüknek érzik a vadon élő madarak sorsát, lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá etetésükhöz némi napraforgómag felajánlásával.

Mindazok, akik szívesen hozzájárulnának a madarak téli etetéséhez, felajánlási szándékukat jelezhetik a +381-64-94-86-585-ös számon, vagy írjanak nekünk üzenetet honlapunkon keresztül.

Várjuk felajánlásaikat, hiszen a legkisebb mennyiségű napraforgómag is számít!

Szóljon hozzá!